Az Ajtó-Betörésvédelem Kft. mint munkahely
Nem kívánjuk úgy beállítani cégünket, mint egy olyan munkahelyet, ahol nem kell dolgozni és azért járnak be a munkatársak, hogy társaságban legyenek.
Azt azonban mondhatjuk, hogy kollégáinkat nem a végzettségük szerint ítéljük meg, hanem kizárólag a hozzáállásuk, a szakértelmük és az ezek eredményeként jelentkező hatékonyságuk alapján. Dolgozóink díjazásukat ezért minden munkakörben teljesítményüknek megfelelően kapják.
Az Ajtó-Betörésvédelem Kft. vezetői az egyéni kezdeményezéseket is örömmel fogadják és amennyiben minden szempontból előremutató javaslatról van szó, figyelembe veszik azt a technológiai fejlesztések, illetve a munkafolyamatok szabályozása terén.
Figyelemmel kísérjük az egyes munkatársaink személyes igényeit és problémáit is, hiszen jó teljesítményt csak rendezett háttérrel rendelkező, kiegyensúlyozott emberektől várhatunk el.
A munkarend és a munkavégzés körülményei az iparági gyakorlatnak megfelelnek.
Társaságunk biztonsági ajtó gyártási részlege Budapesten található.
Kérjen árajánlatot egyszerűen!
Ők már bennünket választottak



